Hórával elkezdtem rövid, játékos tréningeket csinálni. Ez az időszak az alapozásról szól, hiszen sportoló kiskutya lesz majd belőle. Nagyon boldog vagyok mert nagyon gyorsan tanul és egész ügyes a testével is, hiszen ez nem épp fajtajelleg… Nem véletlenül hívjuk őket böszmeronoknak sokszor :D.
Mire figyelj ha kölyök kutyával gyakorolsz?
A gyakorlás hossza
A tréningek során oda kell figyelnem, hogy pusztán pár perc legyen az egész, hiszen 12 hetesen még nem bír többet az agya. Jelenleg a figyelmének és koncentrációjának a fejlesztésén van a hangsúly, amiről hamarosan többet megtudhattok, ugyanis ez lesz mindennek IS az alapja!
A gyakorlás/tanítás hangulata
Egy másik fontos szempont, hogy a kutyával való munka, a kiskutya számára egy hatalmas nagy játék legyen. Ne érje őt közben rossz élmény, hiszen az kihatással lenne a munkájára a jövőben. A kutyával való sport vagy bármilyen foglalkozás igazán akkor jó, ha az mindkettőnk számára egy hatalmas buli.
Na hát az alábbi videóban, ugyan fél szemmel, de ezt a bulit akartam megtartani 😀 Történt ugyanis, hogy ezúttal a kajás jutalmazáson túl szerettem volna őt azzal jutalmazni, hogy az ölembe ugorhat. (mert azt imádja), tudva, hogy a későbbiekben ebből még tuti sérülés lesz, de imádom, ahogy a nyakamba ugrik…(khm még.)
Ahogy, nagy elánnal épp örültünk egymásnak az orrával úgy 3 centiméterrel beljebb nyomta a szemgolyómat, annak eredeti helyzetéhez képest…
Tudtam, hogy nem üvölthetek a fájdalomtól, mert nem direkt csinálta, viszont nem kicsit fájt. Az ideiglenes félvakság meg mellékes ugye, ha a kiskutya boldogságáról van szó, szóval a shownak folytatódnia kellett!
Természetesen, ha azt látnám, hogy mindez többször, direkt előfordul, akkor azért megkérném cukit, hogy ne csinálja.
Egy kiskutyát felnevelni nem épp fájdalommentes folyamat. Karmolnak, harapnak, tépnek. Nincsenek még tisztában az erejükkel.
A mi feladatunk ezt jelezni nekik. Van olyan kiskutya, akinek elegendő, ha felkiáltunk, hogy „aúúú”, amikor épp a húst szeretné lebontani a kezünkről. Lesz olyan kölyök, akinek ez tetszeni fog és még rárak egy lapáttal 😀 Amit ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, az a kölyök fáradsági szintje. Attól, hogy még úgy szalad, mint valami őrült, de közben üt, vág, tép, harap akkor bizony az agy elszállt és eljött az idő egy kis szundikálásra!
Ekkor is remek megoldás a csodálatos szobakennel, hogy elkerüljük a közelharcot és a mozgása korlátozásával hamarabb meg tudjon nyugodni. A végtagjaid biztonságban maradnak és készítheted a popcornt egy kis délutáni netflixezéshez, amíg a szörnyeteg alszik 😀
Tudom és épp átélem mennyire idegtépő tud lenni a kölyök okozta fájdalmas harapások sorozata, de ne feledd, hogy nem akar bántani. Ők így játszanak. A felnőttek is rászólnak a kölykökre, ha túl messzire mentek, így a mi dolgunk sem más. El kell kezdeni meghúzni finoman a határokat, hogy később mindez ne harapódzon el, viszont a tanulás és a tréning során tartsd észben, hogy még ha okoz is fájdalmat, soha ne bántsd érte, mert rossz élmény maradhat neki a tanulás folyamata.
Játszatok sokat és érezzétek magatokat jól együtt, minden másra pedig ott a sebtapasz 😀