fbpx
kiskutya naplója 7. rész

7. rész – Újdonsült lakótársak

Új jövevény a családunkban

Sokan érdeklődtetek Juno hogyan fogadta a kicsit, így ma erről szeretnék nektek mesélni.

Amikor mentünk a tenyésztőhöz, Juno is jött velem és nagyon szépen viselte, ahogy a 14 fenevad rárohant, amikor megérkeztünk. Rengeteget kommunikál ignorálással. Ezúttal is ehhez a módszerhez folyamodott, hogy kapjon levegőt a kis szörnyektől 😀

Valahonnan tudta…

Elfáradt a banda, meleg is volt, így történt, hogy Juno leheveredett egy szép, nagy, árnyékot adó fa alá. A kiskutya pedig mellé feküdt, mintha tudta volna, hogy ők bizony mostantól egy bandához tartoznak. Nagyon érdekes volt ezt figyelni, hiszen pihenhetett volna bárhol máshol is, akárcsak a többi tesó.

Otthon édes otthon

Amikor hazaértünk Juno teljesen másként állt a kölyökhöz, mint a többi kutyához, aki nagy ritkán megfordul nálam. A vendég kutyákat jellemzően levegőnek nézni és örül, amikor hazamennek 😀

Ezzel szemben Hóra hazaérkezése napján már a kicsi mellé feküdt és még játékot is vitt neki. A közös játékra kb egy hetet kellett várni. A kicsi addig-addig pattogott míg a nagy bölcs beadta a derekát 😀

Eleinte nagyon óvatos volt Hórával, emelgette a lábát, nehogy megtapossa, aztán gyorsan bemelegedtek! Nagyon szeretem nézni a beaceronok játékát, mert legtöbbször olyan böszmék, hogy más nem is érti, hogy ez micsoda, de ők felismerik a hasonló hülyéket 😀

A határ, az határ…

Játék közben rengeteget tanít a kicsinek. Határokat állít fel neki és bizony rá is szól, amikor a gizsgutya azokról véletlenül megfeledkezik 😀 Ez nekem óriási segítség, mert természetesen én is elkezdtem határokat húzni, annak érdekében, hogy a jövőben normálisan tudjunk együtt élni és ne legyen ön-és közveszélyes a szaros. Juju tökéletesen érzi, hogy Hóra mikor mennyire pörög fel és mikor kell leállítani az elmebajt, a kicsi pedig minden nap újra próbálkozik, de pontosan érti miről is szól a fáma. Amit mindig is nagyon tiszteltem Junoban az a következetessége. A határ az határ, a nem az nem, és nem egy talán. Példaértékű dolog ez a kutyanevelésben.

Az esti bulikából mutatok nektek egy részletet, ahol a szemfülesek észre fogják venni, mikor volt sok a kicsi, mikor szólt rá a Juju és Hóra mennyivel vett vissza magából. A videóban továbbá láthattok jó pár csillapítójelzést, amit a tanfolyamosaink már megtanulhattak felismerni és értelmezni a jelentését az adott szituációban.

Hórának és Hórával minden egyes nap egy tanulás. A játék is. Örülök, hogy Juno amúgy boldog vele és nem utálja (pedig benne volt a pakliban), de Ernő elvesztése után láttam rajta, hogy igényli a játékot másokkal, közben pedig tanít. Nagymester az öreglány 😊

Ha tetszett oszd meg másokkal is!

Hasonló tartalmak

Szia! Kozák Enikő vagyok a Soproni Kutyasuli alapítója.

2012 óta segítek a gazdiknak jobban megérteni a kutyájukat, hogy igazán jó legyen a közös életük. Ezidő alatt közel 2000 gazdival és kutyájával dolgoztam együtt. Az évek során tőlük és a saját kutyáimtól is rengeteget tanultam és ezeket a tapasztalatokat szeretném Veled is megosztani a blogon, illetve a Soproni Kutyasuli foglalkozásain.