Egy kiskutya felnevelésének megvannak a szép, cuki oldalai és időszakai, azonban mint mindennek a kölyökkornak is megvannak az árnyoldalai, amikor úgy érzed, hogy önként engedted a lakásodba a legrosszabb rémálmodat. Nagyon örülök, hogy Hóra most csöppent bele az életembe, mert egy sokkal kiegyensúlyozottabb életszakaszban vagyok, mint korábban. Sokkal több tapasztalat van a hátam mögött, ami azért jó mert egy nagyon jó képességű kutyát kaptam és talán kevésbé fogom elrontani. Junonak nem volt könnyű dolga 10 éve, hiszen általa kellett tanulnom a saját hibáimból, aminek ő nem mindig örült…
Az időközben eltelt 12 év sokat segített, hogy higgadtabban álljak hozzá (#öregednimenő) a kiskutya egy-egy nagyon hülye ötletéhez. Igyekeztem őt megismerni, mire mit lép, mi mozgatja a fantáziáját és mit tervez legközelebb ellopni vagy tönkre tenni. Egyrészt jókat röhögtem a próbálkozásain, másrészt szórakoztató volt felismerni, hogyan gondolkodik és olykor hogyan próbál túljárni az eszemen…
Erre a remek jó példa, hogyha nem szeretne épp bemenni a kennelbe, akkor folyékony halmazállapotúvá változtatja magát, és úgy kell a szétfolyt kölyökfajzatot felkanalazni a földről, hogy betuszkoljam a kennelbe, ahol 2 perc múlva amúgy vidáman horkol. Vidám perceket okoz egy-egy ilyen művelet 😀
Hóra 4 hónapos lett. Felszedett több mint 10 kilót, csupa láb az egész kutya és a fülei még mindig hülyén állnak, de ez is csak egy korszak… Tenyésztői tanácsra, minden nap masszívan reménykedek, hogy egy nap jó lesz.
A hétvégi oviban kérdezte egy gazdi, hogy mit csináljon, mert a kiskutya állandóan harap. Ez nálunk is így volt és a célpont jellemzően az arcom, a hajam és a kezem volt. Úgy döntöttem, hogy a képemet talán nem áldozom fel a kölyökkor oltárán és a hajam is tabu. Bizony többször rá kellett szólni, hogy azt azért mégsem kéne. A hangsúly azonban azon volt, hogy mindezt higgadtan tegyem, egy mozdulattal leszereljem és akárcsak az anyja, jelezzem neki, hogy ez bizony fájdalmat okoz.
Az is megfigyelhető volt, hogy tud vigyázni és csak akkor jeleztem neki, hogy a harapás nem oké, amikor komolyan rászorított. Megtanulta a különbséget, ami azért is fontos mert még ennyi idősen nehézséget okoz az önszabályozás, ergo magát a harapást, nem mindig tudta „visszatartani”, viszont az ereje nem mindegy. Bátran rá is lehet dicsérni, amikor harapás helyett inkább csak megnyalja a kezünket. Ugyanakkor biztosítottam neki jópár játékot, amit lehetett gyepálni és szabadon próbálgathatta a fogait.
+Tipp: Sokat játszunk, ahol a célpont a játék és nem a gatyaszáram.
A legtöbb gazdi ott hibázza ezt el, hogy hisztérikusan szól a kutyának miközben a kezeivel hadonászik. Egy kölyöknek ennél nem kell több, hogy magasabb fokozatra kapcsoljon. Higgadtan érdemes kezelni ezt az időszakot és türelemmel várni, hogy elmúljon, mert ígérem el fog!
A higgadság tanulható és a kutya ehhez a legjobb tréner, mert pontosan megmutatja mikor vagy komolyan vehető és mikor színház az egész.
A szobakennel és 3 hét készenléti állapot meghozta a hatását. A 4. héten már csak elvétve történt baleset. Jelzi, ha ki akar menni és a „pisilj!” vezényszóra is hamar elvégzi a dolgát, ami óriási segítség.
Ezt nem adták ingyen, az első három hét, bizony csak erről szólt. Megérte éjszakánként felkelni, mert azóta egy szava sincs és szépen átalussza az éjszakát.
Hazahoztam ezt a csöpp kiskutyát, aki imádott a karomban pihenni. Hol tenném ezt meg ha nem a kanapén? Igen ám, de egy idő után ő úgy gondolta, hogy akkor kanapézhat amikor kedve szottyan. Ezzel azért nem tudok egyetérteni, mert a beauceron lába darabonként kb 3 kg sarat képes az ujjai között tárolni, amit mesterien tud a kanapéba belekenni. Egy másik nyomós indok pedig, hogy reggelente szeretek magamban üldögélni a kanapén anélkül, hogy valaki az ölembe borítaná a forró kávét.
Namármost a szabály az az, hogy akkor jöhet fel a kanapéra, ha én hívom. Kb 2 hét alatt akkorát nőtt, hogy ezt az akciót már egyedül is végre tudta hajtani ezért fokozottan kellett figyelnem, hogy egyáltalán ne engedjek meg olyan kanapén tartózkodást, amit a kölyök indított el. Nehezen viselte, hogy ha kellett akár napi 100x is visszapakoltam a földre. Volt hiszti, volt idegből papucsrágás és volt akár egy hét is, amikor egyáltalán nem engedtem fel. DE MEGÉRTE! 95%-ban képes már kérdezni, kéredzkedni és én döntöm el, hogy jöhet vagy sem. Bizony van olyan, hogy ő kimarad a buliból mert Junoval megvan a magunk kis bújci ideje a kanapén, ahova igazán nem hiányzik a büdös ördög.
A kanapés történetnél is az volt a kulcs, hogy higgadtan és következetesen igyekeztem kezelni a próbálkozásait, amíg tiszta nem lett neki, hogy mi is az elvárás. Közben pedig jókat röhögtem, azon ahogy cukiskodva próbál meggyőzni az elgondolásom ellenkezőjéről 😀
Ez a bejegyzés folytatódik, keresd a következő részt!
