Fizetési és lemondási feltételek
Amennyiben a Soproni Kutyasuli által szervezett alapfokú/középfokú tanfolyamon való
részvétel mellett döntesz, úgy a képzési díj megfizetésével kapcsolatban az alábbiak szerint
kívánunk tájékoztatni.
Képzésünk részvételi díjának megfizetésére egy összegben, a honlapon feltüntetett
jelentkezési határidőig kerülhet sor az alábbiak szerint: a képzés kosárba helyezését követően
bankkártyás fizetéssel lehet rendezni a részvételi díjat. A jelentkező a számlát automatikusan
emailben megkapja, amely visszaigazolásként is szolgál.
Résztvevő elfogadja, hogy a képzési
díj összegéről kiállított számlát kizárólag elektronikus úton kapja meg az általa megadott
elektronikus levelezési címre.
Amennyiben úgy alakul, hogy valamilyen okból kifolyólag a képzésen nem tudsz részt venni
– a lemondás idejének függvényében – a képzési díj alábbiak szerinti visszaigénylésére van
lehetőséged.
Lemondási feltételek:
- A tanfolyam kezdetét megelőző legalább 15 munkanappal közölt elállás esetén – a tanfolyam
díjának 100 %-át térítjük vissza. - A tanfolyam kezdetét megelőző 14-10 munkanap között közölt elállás esetén – a tanfolyam
díjának 50 %- át térítjük vissza. - A tanfolyam kezdetét megelőző 10 munkanapon belül közölt elállás esetén (ideértve azt is, ha
a résztvevő minden írásbeli visszajelzés nélkül marad távol a tanfolyamtól) – a képzés díját
nem áll módunkban visszatéríteni. - Egyedi mérlegelés alapján, amennyiben a részvételre való képesség hiánya igazolt (ilyen
igazolás céljára szolgáló dokumentum lehet:
rendőrségi/bírósági/orvosi/kezelőorvosi/háziorvosi igazolás, betegségről készült lelet, kórházi
zárójelentés), a Képző a jelen pont szerinti fizetési kötelezettség alól a Résztvevőt részben
vagy egészben mentesítheti.
A képzés lemondása elektronikus úton az info@sopronikutyasuli.hu e-mail címre küldött
levéllel vagy a Képzőt + 36 30 234 47 99 telefonszámon értesítve történhet.
A fentiek betartására – szolgáltatásaink minél magasabb színvonalon történő nyújtása, a
képzések tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása érdekében –szükség van.